A XI kerület Fehérvári út – Szerémi út – Prielle K utca – Hauszmann utca által határolt részén az utóbbi években az elhagyott ipari területeket a kedvező területfejlesztési program eredményeképpen fokozatosan lakó és irodafunkciójú épületek váltják fel.
A beépítésnél alapvetően két dolognak kellett megfelelni: egyrészt a beépítés alapkoncepcióját meghatározó Beruházó igényeinek (vagyis az épület két, külsőre alapvetően azonos 6+1 szintes lapostetős épületrészből áll, melyeket a földszinti és pinceszinti gépkocsitároló fog össze), másrészt a Kerületi Szabályozási Tervben előírtaknak. Az épület tömegének tervezésekor alapvető szándékként az épület egységét, homogenitását, környezetébe való illesztését tartottuk szem előtt. A Fehérvári úti jellemzően zártsorú beépítést figyelembe véve, kerültük az elaprózott, fölösleges díszítő elemekkel terhelt homlokzati kialakítást. Koncepciónk szerint az épület könnyen felfogható megjelenése, a homlokzati síkok nagyvonalú kezelése, a falak és teraszok meghatározott helyen történő finom törése és az elegáns homlokzati arányok adhatják meg az épület értékét. Mindezen homlokzati tagolásokat erősíti az épület színezése is, vagyis a külső, befoglaló fehér színű téglatestből visszahúzott épületrészek kapnak markánsan elválasztható sötétebb színt.
Generáltervező: | Tanos és Vonnák Építész Stúdió |
Építész tervezők: | Tóth Csaba, Szigethy Barnabás |
Építész társtervezők: | Kiss András, Lengyel Vilmos |
Tartószerkezet: | Bécser Pál |
Épületgépészet: | Gádor Katalin |
Elektromos: | Tóth László |
Közmű: | Poroszlai József |
Kert: | Nemes Zoltán |
Tűzjelző: | Fürszt Katalin |
Akusztika: | Csott Róbert |
Bruttó szintterület: | 10.750 m2 |