A játszóház a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretén belül, a Kisfaludy tematikus élménypark fejlesztési konstrukció projekt keretében valósul meg. A Tima Stúdióval szoros együttműködésben irodánk dolgozta ki a ház engedélyezési és kiviteli terveit. A tervezett homogén funkció lehetőséget ad az épület egységes és emblematikus építészeti megfogalmazására. Határozott cél, hogy a meglehetősen vegyes épített környezetben egy konszolidált megjelenésű, ugyanakkor a belső funkció dramaturgiáját a külső megjelenésben is megmutató épület jöjjön létre. Az élménypark/játszóház belső dinamikája a tömeget is mozgatja, az épület elemszerűen összetett struktúrája, az egymás mellé helyezett dobozok alaprajzi és magassági méretei is ehhez igazodnak. A dobozokat üvegfelületek köti össze, lehetőséget adva a külső és belső közötti vizuális párbeszédre. Ezt a ki/betekintési lehetőséget – és egyben a jobb természetes megvilágítást – szolgálják a dobozokon nyitott nagyméretű nyílások is. A kompozíció leghangsúlyosabb eleme a bejárat tömege. A „felemelt” zömök tömeg hangsúlyosan jelöli a bejáratot, a körbefutó üvegfalon keresztül jól átláthatóan helyezkednek el a földszinti publikus funkciók.
| Generál tervező: | Közti Zrt. |
| Vezető tervező: | Tima Zoltán |
| Építész tervező: | Molnár J Tibor |
| Közreműködő építész iroda: | 4n Építésziroda Kft. |
| Projekt építész: | Tóth Csaba |
| Építész munkatárs: | Károly Ferenc |
| Épületszerkezetek: | Horváth Sándor |
| Tartószerkezet: | Gurubi Imre |
| Épületgépészet: | Szakál Szilárd |
| Elektromos: | Máramarosi András |
| Akadálymentesség: | Babits Bernadett |
| Akusztika: | Csott Róbert |
| Gyengeáram: | Ritzl András |
| Tűzvédelem: | Mészáros János |
| Tájépítészet: | Mohácsi Sándor |
| Közmű: | Széles Géza |
| Közlekedés: | Vaits Zoltán |
| Bruttó szintterület: | 2.200 m2 |